2017. október 11-23. | HUNIWOOD – 2. Berlini Magyar Filmfesztivál

 

2017. október 11-23. között rendezi meg a Collegium Hungaricum Berlin és a Speak Easy Project Berlin második alkalommal a HUNIWOOD-ot, Németország egyetlen magyar filmfesztiválját. Az aktuális magyar játékfilmek mellett dokumentum-, rövid- és animációs filmeket is bemutatunk a fesztiválon, amelynek két fő helyszíne idén is a Babylon filmszínház, valamint a CHB épülete. A friss filmek kínálatát a 2017-ben száz éve született Fábri Zoltán rendezőre emlékezve önálló szekció egészíti ki, amelyben olyan klasszikusokat tűzünk műsorra, mint a Körhinta, az Édes Anna vagy a Két félidő a pokolban.

Huniwood2017 Plakat Artikel

A filmfesztivál megnyitója különleges eseménynek ígérkezik, hiszen október 11-én a HUNIWOOD ad helyett Mundruczó KornélJupiter holdja című filmje németországi premierjének, amely 2017-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt. A film, amely egyedülálló nézőpontot kínál Európa aktuálisan egyik legnagyobb társadalmi problémája, a menekültkérdés és az ezzel kapcsolatos álláspontok vizsgálatára, csak 2018. április 26-án kerül a német mozikba, így a fesztiválvetítés kihagyhatatlan alkalom a Németországban is közismert rendező legújabb művének megismerésére. A vetítést követően Rév Marcell, a film operatőre fogadja majd a nézők kérdéseit.
A fesztivál kurátorai Imre Loránd Balázs filmrendező, a Speak Easy Project Berlin alapítója, valamint Kovács Dániel, a Collegium Hungaricum Berlin programigazgatója. Szakmai kurátorként Bujdosó Bori szakújságíró, fimkritikus, Papp Bojána dokumentumfilm-rendező, valamint Deák Dániel, a daazo.com rövidfilmes portál alapítója működtek közre a program összeállításában.

A programról

A Jupiter holdja mellett a HUNIWOOD több friss magyar film németországi premierjének helyet ad: ilyen a Brazilok (M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor, 2017), a Hurok (Madarász Isti, 2016), a Kút (Gigor Attila, 2016), A martfűi rém (Sopsits Árpád, 2016) és a Víziváros (Moll Zoltán, 2017). Emellett a friss hazai játékfilmek közül vetítjük a fesztiválon a Kojotot (Kostyál Márk, 2017), az 1945-öt (Török Ferenc, 2017), az Ernelláék Farkaséknált (Hajdu Szabolcs, 2016), a Tiszta szívvelt (Till Attila, 2016), és Az állampolgárt (Vranik Roland, 2016). A programból természetesen nem maradhat el Enyedi Ildikó idén Arany Medvével elismert játékfilmje, a Testről és lélekről. A Jupiter holdja mellett pedig egy másik, magyar vonatozású cannes-i versenyfilmet is bemutatunk: György KristófOut című munkáját.

Huniwood2017 Jupiter Artikel
A Jupiter holdja Jéger Zsombor főszereplővel. Kép © Proton Cinema

A dokumentumfilmes kategóriában olyan, Magyarországon és nemzetközileg már sikert aratott filmeket tűzünk műsorra, mint az Ultra (Simonyi Balázs, 2017), a Soul Exodus (Bereczki Csaba, 2016), a Mi ez a cirkusz? (Halász Glória, Tiszeker Dániel, 2016). A kategória több filmje, mint a Seb (Nagy Dénes, 2015) vagy a Dizájneren (Horváth Balázs, 2016) kortárs társadalmunk legsúlyosabb, az egyéni létet megkérdőjelező problémáival foglalkozik. Yossi Aviram 2014-es alkotása, A Polgár-lányok a világhírű sakkozócsalád életét, Somogyvári Gergő 2016-os Transzduna-sorozata pedig egy dunai szállítóhajó útját követi nyomon. A filmválogatás részeként mutatkoznak be a budapesti Színház- és Filmművészeti egyetem végzős dokumentumfilm-rendező szakos hallgatóinak munkái is.

Huniwood2017 Loop Artikel
Képkocka Madarász Isti Hurok című filmjéből

Az animációs- és rövidfilmes kategória ugyancsak több németországi premiervetítés színtere – itt mutatkozik be a helyi közönségnek például Lovrity Anna Katalin díjnyertes filmje, a Vulkánsziget, vagy Wunder JuditKötelék című alkotása. Az elmúlt években a közmédia támogatásával készült, nagyobb léptékű animációs munkák közül műsorra kerül a Candide (Kreif Zsuzsanna, 2017) és a Luther Márton élete - Úton az Úr felé (Richly Zsolt, 2017). A programból kihagyhatatlan Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmje, a Mindenki, de olyan tehetséges pályatársai is bemutatkoznak, mint Szentpéteri Áron, Csicskár Dávid vagy Kis Hajni.

Huniwood2017 Testroleslelekrol Artikel
Testről és lélekről - Képkocka Enyedi Ildikó filmjéből

A filmvetítések nagy részének helyszíne Berlin közkedvelt, híres fesztiválmozija, a Babylon (Rosa-Luxemburg-Straße 30). A Fábri Zoltán előtt tisztelgő szekció filmjeit a Magyar Nemzeti Filmarchívum támogatásával a Collegium Hungaricum Berlinben vetítjük.

A fesztivál részletes programja szeptember közepétől elérhető a huniwood.berlin oldalon. Érdemes követni a HUNIWOOD Facebook-oldalát is.