2017. szeptember 1. - 2018. március 31. | CHB Residency #2 Kútvölgyi-Szabó Áron: Clustering Illusions

 

Kútvölgyi-Szabó Áron képzőművész 2017. július-augusztusban volt a CHB művészeti rezidenciaprogramja, a CHB Residency meghívott vendége. Az ebben az időszakban létrehozott, helyspecifikus installáció a „Clustering Illusions” nevet kapta. Az installáció 2018 március végéig látható és látogatható a CHB tereiben.

 

Kapcsolódó program
2017. december 14. 19 óra – Artist Talk Kútvölgyi-Szabó Áronnal (angol nyelven)

KutvolgyiSzA Artikel1

„A CHB tereire szabott komplex műegyüttes három egységre osztható. Központi része az I. emeleti Weininger-teremben látható, erre referálnak, illetve ennek közvetlen kapcsolódásai a földszinten, valamint az I. és IV. emeleteken elhelyezett installatív alkotások és videoprojekciók. Ezekhez társul egy további helyspecifikus kültéri munka – a CHB épületét a szomszédos épület-egységgel összekötő tető részen – mely az oldalsó homlokzat ablakaiból adódó nézeteket hozza játékba.
A munkák összefoglaló címe, a Clustering Illusions a kognitív torzítások egyik alesete, mely a post-truth és alternative fact korában különös aktualitást nyert. Egyfajta belső kényszer, amely sporadikusan észlelt jelenségek alapján fiktív összefüggések alkotására, mintázatok képzésére készteti az emberi elmét. Ugyanez az önkényes szelekció ösztönöz arra, hogy a rendelkezésünkre álló információkból a nekünk tetsző, világnézetünkkel vagy a már létező prekoncepcióinkkal konform hír- és információmorzsákat szűrjük ki.
A műegyüttes olyan potenciális ismeretelméleti banánhéjakra kíván rámutatni, amelyek valamiféleképp mind a térbeliség negligálásából adódnak, abból az automatikus elképiesítésből, ahogyan az elménk és a legtöbb technikai képalkotó eszköz is működik. Ezen gondolati keretek metaforáiként jelennek meg a Weininger-teremben látható, különböző méretű és különféle kivágatokat képező acélkeretek.
A különböző nézetek játéka mellett fontos szerepet kap a textúra: a műalkotáshoz felhasznált, sajátos anyagszerkezetű objektumok (szivacsok, őrlemények) olyan random és kezelhetetlenül sűrű struktúrákat mutatnak, amely analóg azzal információdömpinggel, mely jelen korunknak is a sajátossága. Az anyag-metszetekben megfigyelhető mintázatok vagy konstellációk valójában esetlegesek, hiszen egy más mintavétel esetén már egészen más képet mutatnának. Innen nézve maga a metszés vagy metszet problematikussága domborodik ki, hisz ilyen random struktúrákban nüansznyi eltérések is teljesen felboríthatják a mintavételt, s kérdésessé teszik, hogy egy konkrét eset mennyiben is tud általánosítható vagy reprezentatív lenni.”
(Kútvölgyi-Szabó Áron)

KutvolgyiSzA Artikel2

KutvolgyiSzA Artikel3

KutvolgyiSzA Artikel4

KutvolgyiSzA Artikel5

Kútvölgyi-Szabó Áron (1985, Budapest) képzőművész. Művészettörténeti és filozófiai tanulmányait követően 2007-ben Dániában Cirius-ösztöndíjasként az Engelsholm Højskolén kezdte meg szobrászati tanulmányait. Ezt követően elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrászművész képzését. 2011-ben Köztársasági Ösztöndíjas, 2012-ben a Fundamenta–Amadeus nagyalkotói ösztöndíj nyertese. 2015 óta minden évben elnyerte a Derkovits Gyula Ösztöndíjat. Számos csoportos kiállításon vett részt, többek között a Trafó Galériában, a Stúdió Galériában, a Műcsarnokban és a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben valamint az első OFF-Biennále Budapesten. Emellett önálló kiállításai voltak a Plusmínusnula Galériában (Žilina, Szlovákia), a Labor Galériában, valamint Torzítások címmel 2017-ben a Chimera-Project Galériában.
Kútvölgyi-Szabó Áront a Chimera-Project Galéria képviseli.
Kútvölgyi-Szabó alkotói tevékenységének középpontjában az utóbbi években a humán percepció és különösen a kognitív torzítások jelenségei, valamint ezzel összefüggésben az emberi tudás bizonytalansága és a térbeliség ebben betöltött szerepe állt. Ennek szerves folytatásaként a CHB Residency során egy új aspektusból, a kivágatok, a metszetek és a keretezés fogalma felől nézve vizsgálta a témát.