Magyar filmek a 2018-as Berlinalén

 

2018. február 15-25. között rendezik meg a 68. Berlinale Nemzetközi Filmfesztivált, amelyen ismét több magyar alkotással is találkozhat a közönség. A tavalyi fődíjas, Enyedi Ildikó első játékfilmjét a klasszikusok között vetítik, Bogdán Árpád új filmje pedig világpremierként mutatkozik be. Emellett Bucsi Réka, Lichter Péter és Máthé Bori új munkái is itt kerülnek a közönség elé.

A fesztivál Panorama Special szekciójában vetítik Bogdán Árpád új filmjét. A Genezis a 2008-2009-es magyarországi romagyilkoságokból táplálkozó történet, amely nem csupán az áldozatok és közösségük sorsát vizsgálja, de bemutatja az igazságszolgáltatás hibáit és hiányosságait is. A rendező számos színházi és filmes projektet követően 2007-ben készített először önálló játékfilmet – a Boldog új életet szintén a Berlinalén mutatták be.

A fesztivál másik magyar filmszereplője a tavaly Arany Medve-díjat nyert Enyedi Ildikó 1989-es alkotása, Az én XX. századom. A magyar és német koprodukcióban készült filmet, amely egy ikerpár tagjainak eltérően alakuló sorsát mutatja be a század hajnalán, a Berlinale Classics szekcióban vetítik. A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Nemzeti Filmarchívum által felújított digitális kópia bemutatását ott lesz a rendező, Enyedi Ildikó mellett a film operatőre, Máthé Tibor is, aki közreműködött a felújításban.

A Berlinale Shorts programjában szerepel Bucsi Réka új filmje, a Solar Walk. A fiatal filmrendezőt visszatérőként köszönthetjük Berlinben, hiszen 2016-ban és 2017-ben is bemutatták munkáját a fesztiválon – korábban interjút is készítettünk vele.

A Berlinaléval párhuzamosan futó, a Német Filmkritikusok Szövetsége által indított Kritikusok Hete válogatásában két magyar kísérleti film mutatkozik be, mindkettő Lichter Péter és Máthé Bori rendezők közös munkája, akik már 2017-ben is szerepeltek a szekcióban. A The Rub különleges technikával: kézzel festett celluloidtekercsek változatos roncsolásával készült. Alaptörténetét William Shakespeare Hamletje adta, a film főszereplő-narrátora Hajdu Szabolcs, zeneszerzője pedig Horváth Ádám Márton.
Lichter és Máthé másik filmje, amely a 2016. október 8. címet viseli, a Népszabadság napilap váratlan bezárásának állít emléket, és a címben szereplő napon megjelent lapszám darabjaiból készítették.