2018. február 26. 20:00 | AV sessions #1 – Márton Enikő és a Budapest Fúvósötös

 

A CHB új alkotói sorozata az AV sessions, amely olyan audiovizuális helyzetek létrehozására törekszik, ahol a két diszciplína: látvány és hang tökéletes arányban és megfelelő intenzitással, harmonikus egyensúlyban jelenik meg. Másszóval nem léteznek alá- és fölérendelt viszonyok: egyik sem illusztrálja vagy kíséri a másikat, hanem közösen hoznak létre egy harmadikat. Ez a közös munka a Collegium Hungaricum Berlin éves központi tematikájára reflektál, ami idén a rend, a rendszer, illetve az utópia. Ehhez kezdeményez a sorozat együttműködést magyar és berlini vizuális, illetve akusztikával dolgozó művészek közt.
Az első AV sessions vendégei a Berlinben praktizáló festőművész, Márton Enikő (egyben a CHB Atelier programjának meghívott alkotója), valamint a Budapest Fúvósötös, akik az eseményen az improvizáció mellett Kurtág György, Sáry László, Ligeti György és Petrovics Emil darabjait játsszák rendhagyó térbeli felállásokban.
 

Márton Enikő 

Márton Enikő DLA képzőművész Fehérgyarmaton született 1980-ban. Iskoláit a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, illetve a müncheni Akademie der Bildenden Künstén végezte. 2004-2006 között elvégezte a müncheni képzőművészeti egyetem művészetterápiás képzését is. 2009-től a Pécsi Tudományegyetem Doktori Iskolájának hallgatója; doktori értekezését Somody Péter témavezetésével, „Szín-terek a külső és a belső kiterjedések határán – Személyes valóságreprezentációk a 2009- és 2012 közötti alkotói folyamatban” címmel 2015-ben védte meg. 

A pécsi és müncheni egyetemi éveket követően Márton Enikő 2006 óta kisebb-nagyobb szünetekkel él és dolgozik berlin-marzahni műtermében. Alkotói pályája az önfelfedezés trendektől független folyamataként írható le, fókuszált folyamatok egymásra metsződésében vagy találkozásában. Hosszú ideig foglalkoztatták a különféle anyagok speciális tulajdonságai, de – doktori témájának megfelelően – elmélyült a színtanban, az utóbbi időben pedig a festészet mellett a tárgyalkotás is izgatja. Művészetpedagógiai és –terapeuta képzettségét kamatoztatva autista gyerekekkel is foglalkozott; jelenleg is két berlini iskola munkatársa, valamint a Critique & Culture egyesület szervezésében bevándorló hátterű berlinieknek tart művészeti tanfolyamot.

 

Budapest Fúvósötös

A Budapest Fúvósötös  2017-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori hallgatóiból. Legfőbb törekvéseik közé tartozik, a Magyarországon évtizedekig oly népszerű műfaj újjáélesztése, továbbá szeretnék felhívni a fiatal zeneszerző-generáció és a közönség figyelmét a fúvós hangszerekben rejlő lehetőségekre és sokszínűségre. Az együttes tagjai jelenleg az ország vezető zenekarainak (Nemzeti Filharmonikusok, Magyar Állami Operaház, MR Szimfonikus Zenekara) művészei; kamarazenészként vagy éppen szólistaként tevékeny résztvevői hazánk zenei életének. Bemutatkozó koncertjük a Magyar Rádió Márványtermében volt ez év februárjában.

 

Facebook-esemény